2012. november 3., szombat

Utolsó bringatúra az idén

Sajnos az elmúlt hetek kicsit elfoglaltra sikerültek.
Az október 23-i hosszú hétvégén gyönyörű idő volt, ezért úgy gondoltuk elmegyünk egy kicsit bringázni. Kicsit korábban ebédeltünk, mint szoktunk és így hamarabb tudtunk elindulni egy tó-körre. Gyönyörűen sütött a nap, fél 12-re a levegő is felmelegedett, igazán szuper idő volt. Így minden adott volt egy jó kis tekeréshez. A bringákon már fenn voltak az országúti gumik, hogy kicsit könnyebben tudjunk tekerni. Pákozd felé indultunk, hogy az északi parton eltekerjünk a tó végéig. Nekünk jobban tetszik az északi oldal, ezért azt gondoltuk, hogy eltekerünk a tó végéig és ugyanott jövünk vissza. Nagyon jó, hogy végre végig kiépítették a biciklis utat.
Néhányan megelőztek minket. Nagyon jót nevettünk, amikor egy apuka megelőzött minket a kisfiával, akinek azt mondta, "tekerj bajnok". Aztán persze a bajnok az első emelkedőn el is fáradt. :) Ez aztán párszor még megismétlődött, felnőttekkel is. Eltekertek mellettünk, aztán a következő emelkedőn már tólták is és mi szépen elkarikáztunk mellettük. Néztek is, ahogy a 9 éves nagylány teker ők meg csak tólják. Na ilyenkor oltári büszkék voltunk a Bogira :)
Velencén aztán megálltunk egy fagyira. Üldögéltünk kicsit a napon, aztán eltekertünk a wakeboardos pályáig. Itt nézegettük kicsit a sportolókat a napsütésben. Mielőtt elindultunk volna visszafelé a Bogi még kicsit fáramászott :) Hazafelé még megálltunk a Gabo cukrászdában is, megkóstolni a krémest :)
És jöjjön még néhány fénykép:
 Az idei nyár utolsó fagyija
 Anya is élvezi a napsütést
 A drót szamarak nem kaptak semmit
 Néha engedünk a kísértésnek és iszunk egy Cola-t 
Tündérke a lombok között 
Még egészen időben hazaértünk. Árnyékban már lehetett érezni, hogy itt az ősz, hűvösebb volt a levegő. Aztán este a Bogi készítette a vacsorát nekünk, egyedül. Két fajta szendvicskrémet készített, amit pirítóssal ettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése