2011. június 25., szombat

Első nyári kirándulás - London

Akinek ilyen kitűnő bizonyítványa van megérdemel egy kis jutalmat. :)
A Bogi azt kérte a születésnapjára, hogy repülővel utazhasson valahova, ezért szerveztünk egy repülőutat, és ha már repülünk menjünk valami izgalmasabb helyre. Londont választottuk, mert ott már jártunk korábban is, igy nagyobb határozottsággal tudunk együtt nekivágni a városnak.
A meglepetés az volt, hogy nem  szeptemberben megyünk, hanem rögtön a suli vége után. Kedden lett vége a tanításnak és csütörtökön már utaztunk is. A Boginak csak hétfőn árultuk el, hogy mi is lesz a heti program :) Nagyon örült neki! Már csak azért a pillanatért is megérte amikor elmondhattuk neki a meglepetést, amit előkészítettünk. Izgatottan várta a csütörtököt.

Aznap reggel nagy izgalommal fejeztük be a csomagolást és vártuk az indulást. Az Atalai Gábor felvitt minket a reptérre, a Ferihegy 1 -ről indultunk, azaz bocsánat most már Liszt Ferenc 1 :) 
A reptéren indulás előtt még ittunk egy kávét és ettünk egy szendót, hogy kibírjuk az utat, mivel ez "fapados" járat. Nem osztanak hely jegyet, hanem érkezési sorrendben van a foglalás, előtte a repterén az tanácsolták, hogy nyugodtan álljunk előre. Így sikerült jó helyet kapnunk a gépen, a Bogi az ablak mellé ülhetett. Nagyon izgatott volt, hogy milyen is lesz a repülés, aztán felszálltunk.
Bogi első repulese :)
Nagyon izgalmas volt, tetszett a felszállás aztán ahogy emelkedtünk néztük az elszálló tájat és végül megérkeztünk a felhők fölé. Bogi kukucskált ki az ablakon, aztán egy idő után előjött az elmúlt napok izgalma, befészkelte magát az ülésben és édesen elaludt. Csak a La Manche csatorna felett ébredt fel újra. :)
A leszállás is izgalmas volt, persze simán ment minden. Megérkeztünk Angliába! Gatwick repterén szálltunk le. Budapesten 30 fok volt és kánikula, Angliában meg felhős esős 18-20 fok - igazi angol időjárás. Innen vonattal, a Gatwick expressz-el utaztunk be Londonba, a Victoria állomásra. Szerencsére már otthonról megvettük a vonatjegyet az interneten, igy sorbanállás nélkül, hamar hozzájutottunk a jegyhez egy automatából. A Victorián nagyon sokan voltak, tódultak az emberek befele és kifele is - mint a filmeken. Itt vettünk jegyet a metróra és elővételben sikerült kedvezményes jegyet szereznünk a London Eye-ra, az óriáskerékre és a Madame Tussauds panoptikumaba is.
Sajnos nem a legideálisabb helyen jöttünk fel a metróból igy nem sikerült egyszerűen megtalálnunk a szállodát, de aztán odataláltunk. Bepakoltunk a szobába, ami nem volt nagy, de kicsi :) Gondoltuk elmegyünk még sétálni egy kicsit és eszünk valamit. Végül kikötöttünk egy Burger King-ben és ettünk egy szendót vacsorára és végül hamar lefeküdtünk aludni, hogy aztán az első londoni napon kipihentek legyünk...folyt.köv.

Vége az első évnek az iskolában

A múlt heten vége lett az első tanítási évnek. Minden gyerek és szerintem szülő is nagyon várta már.
KITÖRT A NYÁRI SZÜNET!!
És íme az első bizonyítvány:





még oklevél is jár hozzá:

Nagyon büszkék vagyunk erre a kitűnő eredményre!!!

2011. június 11., szombat

Pécs

Mult heten voltunk Pecsett az Aniko eljegyzesen. Jol sikerult, csak kicsit hosszu volt :)
Ebedre mentunk, a Szechenyi teren levo etteremben volt az ebed, csak a szuk rokonsagnak. A Tamas meg beszedet is mondott :) Aranyosak voltak.
Nagyon meleg volt, aztan ugy 3 korul, amikor eppen szerettunk volna lelepni akkora felhoszakadas volt, hogy nem lehetett meg az orrunkat sem kidugni az utcara. Par perc alatt az egesz ter es a Kiraly utca is kiurult. Vegul 6 ora korul lett vege. Elmentunk a Melanihoz atoltozni csinibol, aztan megneztuk az uj konyvtarat es a hangverseny kozpontot. Erdekes epuletek. Este a kedvenc ettermunkben vacsoraztunk a Kiraly utcaban. Melanie-nal aludtunk.
Vasarnap reggel bementunk a varosba kicsit meg korulnezni. A Bogi ugralt egy kicsit a szokokutban, aztan felmentunk a Tettyere. Nagyon meleg volt, szinte szakadt rolunk a viz.
Delutan meg beugrottunk Glakra, hogy a Bogi a farol ehessen cseresznyet... :)