2010. március 30., kedd



Pénteken elutaztunk kettesben Prágába, félmaratont futni. A cél az volt, hogy 2:30:00 alatt lefussuk. Ez jól sikerült, a nettó időnk 2:27:05 lett. Nem volt túl jó idő, de legalább nem esett az eső a futás alatt. A szél viszont élénk volt, elég rossz volt némelyik szakaszon. Maga a verseny nem volt olyan jól megszervezve, mint itthon. Nem volt kaja a frissítőpontokon, kevés helyen volt zene, buzdítás. Sokszor kellett kockakövön futni, ami nem volt túl jó.
Nagyon sok induló volt, ha minden igaz közel 5000.

Se a mezőny elejét nem lehetett látni, se a végét :) pedig nem is középen voltunk.


Este elmentünk sörözni és nagy örömünkre megtaláltuk az eddig az Ormos segítségével felfedezett kocsmákat, az Arany Tigrist (itt nem volt hely), a Hóhért és a várban a Kandúrt.
A sörsajtot sem lehetett kihagyni :)
Amikor egy magyar turista társaságnak elmondtuk, hogy kell enni először nem akartak hinni nekünk :)

Múlt héten a Bogi új galériás ágyat kapott. Nagyon örült neki, alíg bírt magával :) Nagyon aranyos volt. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy ez minden fáradtságot megért.
Azóta is minden nap elmondja, hogy már várja, hogy lefekhessen aludni :)

2010. március 21., vasárnap


Elmentünk biriglizni délután. Nagyon jó idő volt. Sajnos az M7 alatt nem lehetett átmenni, mert állt a patak vize, úgyhogy irány visszafelé. Elkerekeztünk Pákozdra a Gabó cukrászdába, de az még nincs nyitva. Szóval irány vissza Fehérvár, végül a szokásos Király cukrászdában kaptunk egy fagyit, ennek persze a Bogi örült a legjobban, 3 gombócot is benyomott :)
Nagyon ügyesen tekert végig, még a kisfaludi emelkedőn is feljött. Csak kicsi sírás volt, mert úgy könnyebb tekerni :). Nagyon büszkék voltunk rá, mert 6,5 évesen ez azért nagy túra volt.

Karácsonykor szembekötősdit játszottunk. Nagyon élveztük mindannyian. (2009)
Posted by Picasa
Anya és Bogi az ajándékok között. Bogi ismét rengeteg mindent kapott :) Ahogy megérdemelte..Posted by Picasa

Megjött az anya új masszázs ágya, ki lehetne más az első "vendég" :) Kiss Bogi
Posted by Picasa

Ez még 2009 őszén történt. Elmentünk a Hármashatárhegyre kirándulni.

Posted by Picasa